2021. március 26., péntek

Csíkos kalács


 Ennek a kalácsnak az a különlegessége, hogy tangzhong eljárással készült. Egy kicsit időigényesebb, mint egy sima kalács. De tényleg csak egy kicsit😉 Már jó pár helyen szembejött velem ez a tangzhong kifejezés, de nem mertem nekiállni. Aztán Gábor, a házipék youtube csatornáján újból szembejött, megnéztem, és meg kellett csinálnom. Egy fantasztikusan puha (még 2 nap múlva is!) kalácsról van szó, köszönhetően a fent említett tangzhongnak. 

Hogy mi is ez pontosan?
Pár szót azért megejtenék erről az eljárásról.
Lényegében a vizes rántás japán verziója. A módszer lényege, hogy a lisztet és a vizet összefőzzük pudingszerű állagúra. A főzés során a lisztben lévő keményítőt zselatinizáljuk, szerkezete átalakul, így a tészta kétszer ennyi folyadékot is képes lesz felvenni. Sokkal könnyebb lesz gyúrni, és kevésbé lesz ragadós. Sütés során pedig magasabbra tud nőni, mert a sok folyadék több gőzt eredményez a sütőtérben. A kisült kalács/kenyér pedig a magasabb nedvességtartalom miatt sokkal tovább lesz friss és pihe-puha. 
Ezt a puhaságot tapasztaltam, megmentettem egy kis kalácsot, ami 2 nap múlva is olyan volt, mint amikor először felvágtam. Hihetetlennek tűnt, és ezentúl csak és kizárólag tangzhonggal fogok kelt tésztát készíteni 😁

Hozzávalók: 
Tangzhonghoz: 
25 g BL55 finomliszt
150 ml tej 
1 cs vaníliás cukor 

Kalácshoz:
teljes tangzhong 
375 g BL55-ös liszt 
18 g friss élesztő 
4 g só
50 g kristálycukor
1 db tojás 
80 ml tej
55 g puha vaj

Kakaós részhez: 
9 g holland kakaópor
4 g cukor 
1-2 tk tej

+1 tojássárga a kenéshez

Először elkészítjük a tangzhongot. A tejet feltesszük a tűzhelyre a vaníliás cukorral, elkezdjük hevíteni. Hozzáadjuk a lisztet, csomómentesre keverjük, pudingszerű állagúra főzzük. Folpackkal vagy fedővel lefedjük. Hagyjuk teljesen kihűlni. 
Ha kihűlt a tangzhong, akkor neki is állhatunk a tészta összeállításának. A lisztet egy tálba mérjük, hozzáadjuk a kihűlt tangzhongot, a sót, a tejjel, kis cukorral elkevert élesztőt, tojást. A vajat csak akkor adjuk hozzá, amikor a tészta összeállt. A vajjal szépen kidagasztjuk (akkor jó, ha elválik a tészta az edény falától). Egy lágy, nem ragacsos tésztát kell kapnunk. 
A kész tésztát elfelezzük, a simát gömbölyítjük, olajozott tálba tesszük kelni. A másik tésztához hozzáadjuk a kakaót, cukrot és a tejet, összedolgozzuk, majd kelesztjük ezt a tésztát is (30 percet kelesztjük őket).
Ha megkeltek a tészták, enyhén lisztezett felületen kinyújtjuk őket téglalap alakúra, a fehér tésztára helyezzük a kakaósat (a fehér tésztát megkenhetjük vízzel, hogy egymáshoz tapadjanak), és feltekerjük, mint a bejglit. Sütőpapírral bélelt püspökkenyér formába helyezzük, lekenjük tojással,majd újból kelesztjük (kb. 1 órát). Mielőtt betoljuk a sütőbe, lekenjük ismét tojássárgával. 
A sütőt előmelegítjük 180℃-ra, és kb. 35 perc alatt készre sütjük. 

Egy kis videós segítség:

Kövessetek Facebook-on:

2021. március 10., szerda

Kekszmacaron


Kekszmacaron? Igen! Kekszből macaron! 
Ezt a receptet Nassoldán láttam, és muszáj volt elkészítenem. Mivel kekszből készül, jóval olcsóbb, mint a mandulás, vagy bármely változat. És meglepően finom😊
Jobb alkalmat nem is találhattam volna, mint a szülinapom. Igaz, holnap lesz, de tegnap megtartottam. 

Külön krém receptet nem írok most, a torta krémjéből kaptak a macaronok. 

Hozzávalók:
100 g kakaós keksz 
80 g tojásfehérje
100 g porcukor
100 g kristálycukor

A kekszet finom szemcsésre daráljuk. Átszitáljuk a porcukorral együtt.
A tojásfehérjét alacsony fokozaton elkezdjük verni, majd mikor lekezd habosodni, akkor hozzáadjuk a cukor felét, majd keverjük 2-3 percig. Utána mehet hozzá a cukor másik fele, jól megnyomjuk a fordulatszámot, és addig keverjük, míg stabil habot nem kapunk. Amennyiben a habverőt kiemelve lekonyul a hab, akkor még nem jó, keverni kell még. Az ujjunkkkal ellenőrizzük, hogy van-e benne még cukorszemcse. Ha van, akkor további keverésre van szükség. 
A tojáshabhoz hozzákeverjük spatulával a porcukros kekszes keverék felét. Óvatos, simogató, mozdulatokkal keverjünk. Amint elvegyültek, jöhet a másik fele, ugyan ezzel a módszerrel. 

A masszának szalagosan kell lefolynia a spatuláról. Ha nem így folyik, akkor keverjük még tovább. Ha már szalagosan folyik le, de ha megszakad, és nehezen indul meg a massza, akkor szintén keverni kell még. Akkor jó a msszánk, ha spatulával tudunk egy 8-ast formálni anélkül, hogy megszakadna.

Ezután sima csővel ellátott habzsákba töltjük a masszát, majd sütőpapírra egyforma nagyságú köröket nyomunk. ½-1 órát pihentetjük szobahőmérsékleten. Az idő attól függ, mennyi idő alatt bőrösödik meg a teteje. 
A sütőt előmelegítjük 140℃-ra, és kb. 12 perc alatt megsütjük a macaronokat. Ellenőrizni úgy tudjuk, hogy készen vannak-e, hogy megbökjük kicsit a macaron tetejét, amennyiben mozog, még nem jó. 

Kövessetek Facebook-on:


2021. február 28., vasárnap

Süti jégkrém


 Megjöttek az új szilikon formáim, már nagyon vártam, hogy kipróbálhassam őket. 😍 Láttam pár videót, ahol valamilyen piskótát összemorzsoltak, hozzáadtak talán mascarpone-s krémet, és ezt nyomkodták bele formába. 
Nekiálltam én is. Csokit temperáltam, kikentem a formákat, piskótát sütöttem. Volt itthon egy kis barack lekvárom, fél csomag vaníliás pudingom, egy hamarosan lejáró tejszínem.... 
Amikor összegyúrtam a piskótát a lekvárral, és egy kis tejjel, akkor túl töménynek gondoltam ezt így ebben a formában egy desszertbe. Túl folytós lett volna. Ezért tettem bele még egy kis krémet is, és milyen jó ötlet volt! A férjem, aki utálja az étcsokit, még ő is megdícsérte ezt a desszertet, mert annyira harmonizál minden mindennel 😁
A piskótát Bebétől nyúltam le, majd a recept végén belinkelem a receptet, nagyon jól elmagyarázza, mit hogyan kell :) 

Hozzávalók(18 cm-es tortakarikához): 
2 db tojás 
20 g kakaópor
125 g cukor
155 g liszt
125 ml tej
25 ml olaj
½  cs sütőpor

+ barack lekvár, 1-1,5 ek tej
100 g étcsoki

Krém: 
½ cs. főzés nélküli vaníliás pudingpor (Gála)
75 ml tej
200 ml habtejszín
25 g cukor (én ezt kihagytam, így is elég édes)

A tojásokat ketté választjuk. A fehérjét a keverőtálba tesszük, és adunk hozzá 25 g cukrot. Egy másik tálba a tojások sárgáját, a maradék cukrot, olajat és tejet tesszük. Egy harmadik tálba mennek a száraz hozzávalók: liszt, sütőpor, kakaó (én egy csipet sót is tettem bele). 
A fehérjét kemény habbá verjük, a tojássárgát elkeverjük a nedves hozzávalókkal, majd a tojássárgás keverékhez szitálva adjuk hozzá az elkevert száraz hozzávalókat. Ehhez a masszához fogjuk hozzáforgatni apránként nagyon óvatosan a kemény habbá vert tojásfehérjét. Óvatos, szinte simogató mozdulatokkal dolgozzunk. 
A sütőt előmelegítjük, egy tortakarika alját kibéleljük sütőpapírral. A masszát beleöntjük a karikába, és betoljuk az előmelegített sütőbe. 
Nekem sima gázsütőm van, 1-es fokozaton sütöttem kb. 20 percet, majd további 50 percet 2-es fokozaton. (Bebe a videójában elmondja, ő hogyan süti 😊) 
És akkor íme Bebe piskótája

A kész piskótát félbevágtam, és a felét elmorzsoltam egy tálba. Adtam hozzá egy ek baracklekvárt, 1-1,5 ek tejet. A lényeg, hogy szaftos legyen, ne legyen túl száraz. 

A csokit temperáltam beoltásos módszerrel, kikentem a szilikon formákat, betettem a hűtőbe dermedni. 

A krémhez a pudingot elkeverjük a tejjel, majd hozzáadjuk a habtejszínt, és megfelelő keménységűre keverjük. 

A csokival kikent formákba belenyomkodjuk óvatosan a piskótát, nyomunk rá krémet, és lezárjuk olvasztott csokival, mint a bonbont. 

Kövessetek Facebook-on: 



2021. február 21., vasárnap

Kakaós muffin


Ezt a muffin receptet BebePiskótánál láttam. Ő tett még bele durvára vágott csokit, én ezt kihagytam belőle, így is nagyon frankó.😊Sok muffin receptet kipróbáltam már, de ez a befutó. 
Én az alaprecept felét csináltam csak meg, így 7 db muffinom lett, ez nekünk bőven elég volt. 
A legkisebb fiaméknál most volt farsang az oviban, gondoltam meglepem őket egy kis farsangi nasival. Mivel fánk volt már, ezért a muffinra esett a választásom, kaptak egy vaníliás krémet, és próbáltam farsangi álarcot tejcsokiból rajzolni kisebb-nagyobb sikerrel. Ami nem sikerült, abból bajusz lett, így még mókásabbak lettek a muffinok😀

Hozzávalók (7 db-hoz):
100 g liszt
50 g cukor
50 g olaj vagy olvasztott vaj
15 g holland kakaópor
100 ml tej
1 db tojás
½ cs. sütőpor
1 csipet só

Krémhez: 
½ cs. Gála főzés nélküli vaníliás pudingpor
75 ml tej
200 ml habtejszín
(nekem ez így elég édes, de aki édesebben szereti, tehet bele 25 g cukrot)

A muffinhoz a száraz hozzávalókat egy tálba mérjük, összekeverjük. Hozzáadjuk a tojást, a tejet, majd az olajat, és összekeverjük. Nem nagy meló, kézi habverővel sem kell 2 percnél tovább dolgozni vele. A lényeg, hogy rendesen össze legyenek keverve a száraz és nedves hozzávalók. 

A muffin sütőt kibéleljük muffin papírral, a ¾-ig megtöltjük a kis kapszlikat. Nagyon szépen megnőnek, szép formás muffinokat fogunk kapni.

Előmelegített 200℃-os sütőben kb. 20 perc alatt készre sütjük őket. Tűpróbát a biztonság kedvéért végezzünk😊

A krémhez a pudingport elkeverjük a tejjel (és a cukorral, ha édesebben szeretjük), és hozzáadjuk a hideg habtejszínt. Megfelelő keménységűre keverjük. Ez a krém nagyon jól színezhető, viszont azt vegyük figyelembe, hogy alapból ez egy sárgás krém. 

Miután a muffinok kihűltek, csillag csővel ellátott habzsákba tesszük a krémet. Tetszés szerint díszítjük vele a muffin tetejét. 

Kövessetek Facebook-on:

2021. február 16., kedd

Epres bonbon


Szeretek bonbonozni, igaz még elég kezdő vagyok. A temperálás már egész jól megy, és nemrég rendeltem a kedvenc tortakellékes webshopomból, többek közt eper pasztát. Sokat agyaltam, hogyan lehetne felhasználni, az egyik alternatíva a bonbon töltelék lett. 
A roppanós étcsoki és a selymes fehércsokis-epres krém nagyon harmonizálnak egymással. Nem is gondoltam volna, hogy ennyire jól fog sikerülni ez a bonbon, hiszen nem találtam hozzá konkrét receptet, nagyjából állítottam össze az arányokat lesz, ami lesz alapon. 

Hozzávalók: 
75 g fehércsoki
50 g tejszín
10 g eper paszta

100 g étcsoki

Először elkészítjük a tölteléket: A kockára tördelt csokira ráöntjük a felforralt tejszínt, majd addig keverjük, míg a csoki elolvad benne. Ezután hozzáadjuk az eper pasztát, és hűtőbe tesszük legalább 1 órára. 

Eper pasztát innen tudtok rendelni: 

Az étcsokit beoltásos módszerrel temperáljuk, kikenjük a bonbon formákat, hűtőbe tesszük. Miután megdermedt, én még egyszer körbekentem a formákat, hogy elég vastag legyen a csoki hüvely. Ezután betöltjük a krémmel, de ügyeljünk arra, hogy csak a ¾ -ig töltsük, hogy legyen hely a bonbon talpának. Legutolsó lépésként lezárjuk a bonbonokat a maradék csokival. 
A tölteléknek annyira szép színe van😍

Kövessetek Facebook-on:

2021. február 13., szombat

Red Velvet pohárdesszert


A Red Velvet (azaz vörös bársony) egyik kedvenc tortám. Elegáns, mégis semmi extra😊 Először anyósom szülinapjára készítettem tavaly, azóta mégsem került elő valamiért. Aztán a kedvenc tortás webshopban megláttam ezeket a cukor díszeket, és jött az ötlet... Így született meg ez a kis édesség, Valentin napon is megállja a helyét szerintem😍

Hozzávalók:
Ezt a régebbi receptet használtam alapul. Annyit változtattam rajta, hogy nem torta karikában sütöttem, hanem egy 25x20-as tepsiben. 

A krém a pohárdesszertnél pedig:
1 csomag Gála puding (főzés nélküli) 
150 ml tej 
300 ml habtejszín 

Szerintem a krémbe nem kell semmi cukor, pont jó alapból. Amúgy is, a piskóta elég édes. Aki édesebben  szereti, tehet hozzá 20 g porcukrot. 

A kihűlt piskótát ketté vágtam, és a legnagyobb pogácsa szaggatómmal köröket szúrtam ki. Amaradékot félre tettem, ebből morzsoltam  a krémre, nagyon mutatós lett. 

A krémhez a pudingport a tejjel elkevertem, hozzáadtam a tejszínt, és kellő keménységűre kikevertem robotgép segítségével. 

Ezután rétegeztem a piskótát a krémmel (ezt csillagcsővel ellátott habzsákba tettem, és nyomtam bőven a piskóták közé). 

Tetszőlegesen díszítjük.

A maradék piskótát fel lehet használni pl. cakepop készítéséhez. Összemorzsoljuk a piskótát, adunk hozzá barack lekvárt (vagy bármilyen lekvárt). Annyit tegyünk hozzá, hogy jól formálható legyen. 
Golyókat formázunk belőle, majd olvasztott csoki mártjuk. 😋

Kövessetek Facebook-on:

2021. február 8., hétfő

Töltött kifli


Annyira megtetszett a fahéjas cukros kifli formázása, hogy eldöntöttem, megcsinálom sós verzióban is. Ehhez más tésztát használtam, pizza szerűt. 
A töltelék virsli, sajt és mustár volt, de töltöttem már párizsi, tejföl, sajt keverékével is. Igazából csak a képzelet szabhat határt a tölteléknek. Legközelebb kiptóbálom pizzás töltelékkel is. 

Hozzávalók:
500 g liszt
2 tk só 
1 tk cukor
20 g friss élesztő (vagy 1 csomag 7 g-os szárított élesztő)
150 ml víz
150 ml tej 
3 ek olaj

A hozzávalókat egy tálba mérjük (én felfuttattam az élesztőt langyos tejben), majd bedagasztjuk a tésztát. Egy jól kezelhető, nem ragacsos tésztát kell kapnunk. 
Duplájára kelesztjük szobahőmérsékleten. 

A megkelt tésztát 10 egyforma részre osztjuk, majd a következőképp formázzuk a gombócokat:
Virsli, mustár, sajt

A gombócokat kinyújtjuk, az egyik oldalát bevagdossuk, rápakoljuk a feltétet, és simán feltekerjük. 
Ha a töltelék folyósabb, akkor érdemes ráhajtani a töltelékre a vágás nélküli oldalt, és a széleit összenyomkodni, és úgy tekerni(itt a töltelék tejföl, reszelt sajt, apróra vágott párizsi, só és bors keveréke):
Ráhajtottam a töltelékre, a bevágott részre került sajt, és feltekertem.

Sütőpapíros tepsire sorakoztatjuk őket, duplájára kelesztjük letakarva a kifliket. A sütőt előmelegítjük 180℃-ra, kb. 20 perc alatt szép pirosra sütjük őket.

Kövessetek Facebook-on:


2021. január 29., péntek

Fahéjas-cukros kiflik

Újabb kelt tésztás finomság készült ma nálam. 3 gyerek mellett ez a mennyiség hamar elfogy, én meg kiélhetem ismét a kelt tésztás vágyaimat😅 Ez egy újfajta formázási mód, ahogy a kiflik készültek, és bevallom, nagyon élveztem, ahogy kis hernyókká formáztam őket 😀 Szép kis formásak lettek😍

Ennyi ömlengés elég is, íme a recept: 

Hozzávalók:
600 g liszt
60 g vaj
300 ml tej
3 ek cukor
1 kk só
2 db tojás sárgája
30 g élesztő 

30 g olvasztott vaj
5 ek cukor 
1 ek fahéj 

A tejet meglangyosítjuk, belemorzsoljuk az élesztőt, és egy kis cukorral felfuttatjuk. Eközben a keverőtál üstjébe mérjük a többi hozzávalót, és hozzáadjuk az élesztős tejet. Rugalmas, de nem ragacsos tésztát dagasztunk. Amint összeállt a tészta, én még kézzel kicsit gyúrtam, gömbölyítettem. Ezután lisztezett deszkán letakarva szobahőmérsékleten 45 percig keleszjük.
Ha megkelt a tésztánk, akkor 90 g-os adagokra osztjuk (12 részre). 
Mivel nekem a szemmértékem nem a legjobb, és nem tudok egy tésztát egyforma nagyságú darabokra osztani, ezért lemértem a kész, megkelt tésztát, és elosztottam a mért értéket 12 felé.

Kis gombócokat formálunk belőlük, majd egyenként kinyújtjuk őket, az egyik oldalukat bevagdossuk....

.....és a másik feléről feltekerjük őket. 
Annyira cuki😍
Arra ügyeljünk a formázásnál, hogy a bevágott részek alulra kerüljenek, különben szét fog nyílni a kifli.
Nem tudok betelni velük😅
Sütőpapíros tepsire rakjuk őket egy kicsit távolabb egymástól, és letakarva újból kelesztjük őket 40 percig.

Előmelegített 180℃-os sütőben kb. 12 perc alatt szép pirosra sütjük őket. 

A cukrot összekeverjük a fahéjjal, a vajat megolvasztjuk. 
Amint kivettük a sütőből a kifliket, megkenjük olvasztott vajjal, és meghempergetjük őket a cukros fahéjban még melegen.  

Nemrég készült el, azt kell mondanom, hogy ez valami brutálisan finom. De komolyan. Nagy önuralom kellett ahhoz, hogy ne egyek meg minimum kettőt😀

Kövessetek Facebook-on:

2021. január 21., csütörtök

Sajtkrémes rúd


Mániákus receptgyűjtő vagyok egy ideje. Van egy csomó papírfecnim, receptek ide-oda felírva, így fogalmam nincs, hol találtam ezt a hamis leveles tészta receptet, amivel ez a sajtkrémes rúd készült. Meglepően könnyű ezzel a tésztával dolgozni, jól nyújtható, formázható. Egy hátránya van, az a 12 órás pihenő ideje a hűtőben. 
Szegény rúdjaim kicsit fakóak lettek, legközelebb csak tojássárgával kenem le őket, és akkor szebb színük lesz 😅

Hozzávalók a hamis leveles tésztához: 
300 g liszt
200 g vaj
6 ek meleg víz
1 ek 20%-os ecet (vagy 2 ek 10%os)
csipet só

A töltelékhez: 
1 db tömlős sajt
2-3 ek reszelt sajt
1 ek tejföl

+ 1 db tojás, szezámmag
A lisztben elmorzsoljuk a hideg vajat, hozzáadjuk a többi hozzávalót, majd egynemű tésztává gyúrjuk. Folpackba csomagolva minimum 12 órára a hűtőbe tesszük. 
A pihentetési idő leteltével gyúródeszkán átdolgozzuk, és enyhén lisztezett felületen egész vékonyra kinyújtjuk (kb 0,5 cm vastagra). 

A töltelékhez összekeverjük a sajtot, sajtkrémet és tejfölt.

A tésztát 12 egyforma darabra vágjuk. Képzeletben elfelezzük, és az egyik oldalát berácsozzuk


Elosztjuk a tésztán a tölteléket, majd a tészta oldalát körbekenjük tojásfehérjével. Ráhajtjuk a rácsos oldalát a simára úgy, hogy a töltelék ne folyjon ki. Jól összenyomkodjuk. Sütőpapírral ellátott tepsire rakosgatjuk őket, lekenjük tojássárgával, és megszórjuk szezámmaggal. 

Forró sütőbe tesszük őket, és 180℃-on szép pirosra sütjük a sajtkrémes rudakat. 
Jó étvágyat hozzá 😊

Kövessetek Facebook-on:

2021. január 14., csütörtök

Szalagos fánk


Ezt a receptet Szabadfi Szabolcstól (Szabi a pék) csentem el. Imádom nézni, ahogy a kelt tésztával dolgozik, szinte muzsikál a kezében az a darab tészta😁 Le sem tudom írni, mennyire király a tésztája ennek a fánknak, úgyhogy amondó vagyok, hogy próbáljátok ki ti magatok😊 Ha mindent úgy csináltok, ahogy a lenti videóban van, akkor nem fogtok csalódni, az tuti. Nekem még van mit gyakorolni a formázáson, de mentségemre szóljon, hogy először formáztam így kelt tésztát😊

Hozzávalók:
500 g liszt
200-250 ml tej
20 g élesztő
50 g cukor
1 citrom héja reszelve
50 ml rum
60 szobahőmérsékletű vaj
3 db tojás sárgája

1 l olaj a sütéshez

A tejet meglangyosítjuk, beleöntjük a keverőtálba. Belemorzsoljuk az élesztőt, hozzáadjuk a cukrot, reszelt citromhéjat és a rumot. Hozzászitáljuk a lisztet, majd elkezdjük összedolgozni. Amikor nagyjából összeállt a tészta, akkor hozzáadjuk a szobahőmérsékletű vajat, és jól kidolgozzuk a tésztát. A végén, mikor már kezd elválni az edény falától, kitesszük egy munkalapra, és ott teljesen simára, lágyra, és fényesre dolgozzuk a tésztát. Ha már szép fényes, akkor kelesztőtálba tesszük, és meleg helyen 45 percig kelesztjük.
Kelesztés után 70 g-os adagokra osztjuk, majd gömbölyítjük őket. Letakarva így is kelesztjük letakarva őket 15 percig. 
Rudakat sodrunk belőlük, majd megformázzuk őket. Újból kelesztjük őket 45 percig. 
Forró, 180℃-os olajba tesszük őket úgy, hogy a tetejük kerüljön az olajba először. Lefedve sütjük őket 1 percig, majd újabb 1 percig sütöttem fedő nélkül megfordítva a fánkokat. 
Papírtörlőre szedjük őket, majd porcukorral szórva tálaljuk. Tehetünk mellé lekvárt, vagy amit szeretnénk

És íme a videó, ami alapján csináltam:Csavart fánk

Kövessetek Facebook-on:


 

2021. január 12., kedd

Kakaóscsiga


Melyik gyerek ne szeretné a kakaóscsigát? Nekem 3 fiam van, úgyhogy nálunk fogy rendesen. Ez a recept azért tetszik, mert viszonylag sok csiga lesz belőle, és nem kell megsütni az összeset, hanem le is fagyasztható. Nekem most is van jó pár darab a fagyasztóban😊 Így akár reggel friss kakaóscsigát tudok eléjük rakni anélkül, hogy nagyon korán kelek. 
Erre a receptre youtube-on találtam rá, Szoky konyháján. 

Hozzávalók:
600 g liszt
300 ml tej
30 g friss élesztő
80 g kristálycukor
1 csapott mokkáskanál só
1 cs. vaníliás cukor
50 g puha vaj

 Töltelékhez:
100 g vaj
100 g holland kakaópor
150 g kristálycukor
2-3 marék csoki pasztilla vagy durvára vágott étcsoki

Kenéshez (ha az egészet meg akarjuk csinálni): 1 egész tojás és 1 sárgája. Én csak 1 tojás sárgáját használtam fel. 

A tejet meglangyosítjuk, belemorzsoljuk az élesztőt, elkeverjük. Hozzáadjuk a cukrot, vaníliás cukrot; ezekkel is elkeverjük (most nem célunk a felfuttatás). Beleöntjük a keverőtál aljába, hozzáadjuk a puha vajat. Ezután jöhet a liszt, és végén a só. Most már csak annyi a dolgunk, hogy kidagasszuk a tésztát. Egy lágy, nem ragacsos tésztát kell kapnunk. Amint ez megvan, gyúródeszkára rakjuk, kicsit átdolgozzuk kézzel, gömbölyítjük (liszt nélkül). 
Akkor dolgoztunk jól, ha a tészta nem ragad a gyúródeszkához. Letakarjuk a tésztát, éés 15 percig kelesztjük. 
Ugye, milyen gyönyörű?

Ha letelt a kelesztési idő, egy kicsit meglisztezzük a deszkát, és nagyon vékonyra  kinyújtjuk. 
Megkenjük olvasztott vajjal, megszórjuk a kakaópor és kristálycukor keverékével, majd megszórjuk csokival (elhagyható)
Kakaó, cukor, és csoki😋

Szorosan feltekerjük a tésztát, majd kb. 2 cm-es darabokra vágjuk. 
Itt 2 választásunk van: vagy kisütjük az összeset, vagy pedig egy részét sütőpapírral ellátott tálcára pakoljuk, folpackal letakarjuk, és berakjuk a fagyasztóba. Ha megfagyott, akkor bezacskózzuk, és visszarakjuk a fagyasztóba. Így zacskózva kevesebb helyet foglal, mint tálcán.

Amennyit ki szeretnénk sütni, azt sütőpapírral ellátott tepsira sorakoztatjuk, nem túl közel egymás mellé. Letakarjuk, kelesztjük 30 percet jó meleg helyen. Megkenjük tojássárgával az oldalukat is (ha az egészet sütjük, akkor a tojás és tojássárga keverékével), és előmelegített sütőben 180℃-on kb. 20-25 perc alatt készre sütjük. 

Fagyasztás után szobahőmérsékleten kiolvasztjuk, fél órát kelesztjük, lekenjük tojássárgával, sütőpapírral bélelt tepsiben megy a sütőbe. 

Kövessetek Facebook-on:

2021. január 5., kedd

Franciasaláta


Számomra a saláták királya. Kicsit macerás, mivel nem kész fagyasztott zöldségekkel dolgozok, de megéri a fáradságot, az tuti 😊

Hozzávalók:
500 g tejföl 
150 g majonéz
80 g mustár
só, bors
4 közepes krumpli
3 szál sárgarépa
200 g borsó
4 db tojás
5 közepes csemege uborka
2 alma

A krumplit, répát megtisztítjuk, apró kockákra vágjuk. Külön külön feltesszük őket sós vízben főni. A tojást és a borsót is megfőzzük.
A tejfölt, majonézt, mustárt sót és borsot összekeverjük, és a megfőtt zöldségekkel szintén összekeverjük. A tojást megpucoljuk, az almáról is eltávolítjuk a héját, felkockázzuk. Végül a csemeg uborkát is felkockázzuk, és mindent összekeverünk.
1 éjszakát érdemes pihentetni hűtőben, hogy összeérjenek az ízek. 

A tejföl, majonéz, mustár mértéket kb-ra írtam csak, soha nem mértem le, mindig szemre mérem😁 Most próbáltam feljegyezni nektek a mértékeket😊

Nem nagy meló ám, lehet soknak tűnik mindent felkockázni, de tényleg nagyon finom. Próbáljátok ki bátran.

Én minden szilveszterkor szoktam csinálni, mellé szendvicset készítek. De sült húsok, rántott húsok mellé is tökéletes.

Kövessetek Facebook-on:

2021. január 4., hétfő

Snickers torta

 


Ezt az egyszerű cicoma nélküli tortát a férjem szülinapjára dobtam össze, aznap semmi sem sikerült, úgyhogy örültem, hogy vállalható kinézetű tortát tudtam készíteni neki😀

Hozzávalók: (18 cm-es, 3 lapos tortához)
3 db tojás
125 g cukor 
100 g liszt
25 g kakaópor
3 ek olaj
1 kk sütőpor
1 csipet só

Krém: 
350 ml tej
1 cs. csokis pudingpor
4 ek cukor 
2 ek holland kakaópor
30 g 80%-os teavaj

Karamell: 
100 g cukor 
1 ek víz
200 ml habtejszín
2 marék sós mogyoró

A piskótához a tojásokat szétválasztjuk. A fehérjét félig felverjük, majd hozzáadjuk a cukrot, és kemény habbá verjük. A tojások sárgájához hozzáadjuk az olajat. Ezt az elegyet elkeverjük óvatosan a tojásfehérjével. A száraz hozzávalókat összekeverjük, és hozzáadjuk a tojásokhoz. Sütőpapírral ellátott tortakarkába öntjük a masszát, majd előmelegített sütőbe tesszük. Normál gázsütőben 3-as fokozaton sütjük 20 percig, majd 2-es fokozaton sütjük még 30-35 percig. Érdemes tűpróbát végezni.

Míg sül a piskóta, elkészítjük a karamellt: A cukrot a vízzel elkezdjük karamellizálni (keverés nélkül), majd mikor szép borostyán színű, hozzáadjuk a felmelegített tejszínt (fel fog habzani!). MAjd addig főzzük, míg elérjük a kellő sűrűségű állagot (a fakanalat a lábas alján végighúzva csíkot hagy). Belekeverjük a sós mogyorót. 

A krémhez a vajon kívül mindent egy lábosba mérünk, és sűrűre főzzük. Folpackkal lefedjük, hogy ne bőrősödjön. Ha teljesen kihűlt, akkor kihabosítjuk a szobahőmérsékletű vajjal.

A kihűlt piskótát 3 felé vágjuk. Én a karamellt a torta közepére halmoztam, és eköré tettem a krémet. Bevontam a torta oldalát a krémmel, és díszítettem durvára vágott mogyoróval.

Kövessetek Facebook-on: